Akik nélkülözhetetlenek egy esküvőn – A tanúk

Tanúk nélkül nincs esküvő. És bár a jogszabály szerint bárki lehet tanú, aki elmúlt 18 éves és irataival igazolni tudja adatait, ez az egész azért ennél szakrálisabb kérdés. 


És nem utolsó sorban a lelki vonatkozásait sem hagyhatjuk figyelmen kívül ilyetén választásunknak. A tanú, ahogyan a szó is mutatja, tanúsítja, szentesíti, hogy két ember egybeköti az életét. Tanúja van a férjnek, s tanúja van a feleségnek is, mindkét fél felől érkezik egy támasz, egy megerősítő (plusz) igen, a külvilág, a „törzs”, a „nemzetség” szimbóluma is egyben az, akit felkérsz erre a cseppet sem felelősségmentes szerepre. Mert látszólag csak arról van szó, hogy aláírnak egy papírt viszonylag rendeztett ruhában és támogató arckifejezéssel. Ám ők azok, akik áldásukat adják a frigyhez. Tulajdonképpen hasonló a szerepkörük a pap és az anyakönyvvezető szerepéhez, valahol a kettő között helyezhetőek el.

Nagyon jól fontold meg, ki lesz a tanúd! Ne válassz hirtelen, hacsak abban az esetben nem vagy, hogy pontosan tudtad mindig is, ki lesz majd a tanúd, ha egyszer eljön a Nagy Nap. Hatalmas kitüntetés, óriási megtiszteltetés elnyerni a tanú szerepét, ezért akit kiválasztasz, olyan legyen, akiről tudod, hogy képes lesz minden tekintetben megfelelni a feladatnak, mely nem kevesebb, minthogy életed egyik legfontosabb döntésének idején álljon melletted, támogatva Téged.

Scroll to top