A saját esküvői ruha előnyeiről

Előző cikkünkben összeszedtük a ruhabérlés előnyeinek legfőbbjeit. Most nézzük meg, miben rejlenek a ruhakészíttetés pozitívumai.


Régi mondás, hogy a ruha teszi az embert, s bármennyire is közhely, azért (vagy talán éppen emiatt is), van benne igazság. A saját ízlésünk, elgondolásaink, személyiségjegyeink vezette esküvői ruhavarratás minden lehetőséget szabadon kínál fel, s ha megtaláljuk a számunkra legtökéletesebb szakembert, akkor valóban csak a képzelet szabhat határt, adott esetben semmiféle kompromisszummal nem kell számolnunk.

Persze alacsony költségvetéssel nemigen lehet számolni ebben az esetben, bár vannak olyan menyasszonyi igények is, melyek a leginkább letisztult vonalvezetés mentén haladnak, s mellőzik a díszeket, a speciális anyagkombinációkat, s például egy-egy családi ékszer viseletének középpontba helyezése céljából indulnának az egyszerűbb ruhatervezés felé. A legtöbbször azonban minden előzetes terv és elgondolás a tervezés és a próbák során alakul ki. Sokszor indulunk úgy, hogy „nem szükséges semmilyen dísz, uszályról pedig szó sem lehet”, s végül egy gazdagon díszített, uszályos ruhához érkezünk meg néhány hét elteltével. Előre ugyanis legfeljebb elképzeléseink lehetnek, a folyamatok során derül ki, hogy a valóságban mi is áll igazán jól, mi lesz az igazi irány.

Mivel ebben az esetben nincsenek határok, nincsenek színbéli, vagy stílusbeli megkötések, arrafelé mehetsz szabadon, amerre csak szeretnél. Ez úgy igaz az anygaválasztásra, mint a színkombinációkra, a díszítőeklemekre és adott esetben akár a kiegészítőkre is (fátyol, táska, cipő, csokor, stb-stb.).

Fontos, hogy a végső ruhapróbát így is legkorábban egy héttel a Nagy Nap előttre időzítsétek, de ideális esetben inkább 2-3 nappal az esküvő előtti időszakra, hogy tényleg minden tökéletes legyen. Hiszen ha ennyi energiát fektetsz a ruhaválasztásba, semiképpen sem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy végül szűk, vagy bő legyen álomruhád. Fontos tehát, hogy minden részlettel tisztába légy, azonban meg kell nyugtassunk: aki esküvői ruhák készítésével foglalkozik, s referenciái jól mutatják profizmusát, minden apró részletről tájékoztatni fog, s mindvégig támogatását élvezheted majd.

 

Scroll to top