Egy igazán jó esküvő (A násznép szemszögéből)

Hiszen ez is rendkívül fontos kérdés. Ha a násznép jól érzi magát, felszabadult, ez a sok-sok potitív energia mind az Ifjú Pár nagy napját varázsolja felejthetetlenné.


A násznép közérzete hihetetlen módon befolyásolja, hogy a pár végül milyen érzésekkel gondol vissza az esküvőre, akár évek múltán is. A nagyszerű mindebben az, hogy a pár ha ügyesen szervez, végiggondoltan alakítja ki az ültetési rendet és olyan „aktív programokat” kínál az este során, amelyek a meghívottak számára is átélhetőek lesznek, nem lehet kérdéses a jó hangulat. Persze a catering, az ételek, a hely hangulata és adottságai is mind-mind nagyon fontosak.

  • Legyen elég helye mindenkinek. A zsúfoltságot el kell kerülni.
  • A gyerekekkel érkezők és a gyerekek nélkül érkezők egyaránt zavartalanul kell élvezzék az estét.
  • A fogások kapcsán legyünk figyelemmel a korábban kiderített allergiákra, illetve az étkezési szokásokra is. A vegetáriánus és a vegán se a legegyszerűbb alapokat jelentse!
  • Legyen minél jobban megkönnyítve a helyszínre jutás, majd éjszaka a hazaérkezés is. Adott esetben készüljetek szállás-opciókkal is, az előzetes igényfelmérés szerint. Nem kell, hogy a pár állja a szállás költségeit, de ahogyna arról írtunk már itt a Visegrádi Esküvőn korábban is, a szállás kérdésére fordítsatok kellő figyelmet.
  • Az interaktív játékok/programok ne mozdítsanak ki folyamatosan mindenkit a komfortjából, ám figyeljetek arra is, hogy „ne üljön le nagyon a hangulat”. Meg kell találni itt is az oly sokat emlegetett arany középutat.
  • Legyen biztonságos helyiség a csomagoknak, a kabátoknak.
  • Adjunk kulturált teret azoknak is (beltéri eseménynél), akik időről időre szeretnének kimenni levegőzni, adott esetben dohányozni.
  • Ha kezdenek kialakulni kis csoportok, ne akarjuk ezt az organikusan alakuló rendszert minden áron megbolygatni.

A sor természetesen folytatható, de talán ezek a legfontosabb alapvetések ahhoz, hogy vendégek  egész estén át jól érezzék majd magukat, shogy ezáltal Ti is elengedhessetek minden felesleges aggodamat azzal kapcsolatban, hogy igazán jól működik-e majd minden.

A tökéletes esküvő receptje (4. rész)

Lényeges, hogy találjatok ki ütemezést az estének. Ha csak úgy megtörténik minden, nem lesz olyan az esküvőd, mint ahogyan elképzelted. Persze itt is fontos, hogy csak óvatosan!


Különféle játékokkal, beiktatott programokkal, plusz apró eseményekkel mindeképp érdemes kiegészíteni az estét, különben elúszik a program. Rengeteg olyan esküvőt láttunk már, amelyeknél erre nem figyeltek oda. Ha nincs szervezve, instruálva a násznép, nagyon hamar kialakulnak a kis társaságok, aztán elindulnak a „cigizősök”, végül a násznép fele szinte eltűnik és kialakul egy „alternatív” buli odakint.

Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy ha túlszervezitek az estét és minden félórára szerveztek valami különlegesnek szánt mozzanatot, akkor a másik szélsőség viszi el rossz irányba az esküvőt.

Mindebben egyébként egy jó vőfély óriási segítség tud lenni…

Scroll to top