A tökéletes esküvő receptje (6.rész)

Nagyon jól gondolkodsz, ha kalkulálsz egy esküvőszervező felkérésével is. Ő azonban nem csak a Nagy Napon lehet a segítségetekre.


Olyannyira nem, hogy munkáját jó esetben már hetekkel, vagy akár 1-2 hónappal az esküvő előtt megkezdi, ha teljes körű a megállapodás köztetek. A jó esküvőszervező szakember pedig egy kicsit (vagy nem is kicsit) olyan, akár egy minden szempontot figyelembe vevő, mindne eshteőséggel nagy nyugalommal kalkuláló projekt menedszer. Olyan dolgokat tud, olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmeteketet a kellő időben, melyek ismerete csak profik kezében profizmusának alapillérei közé tartozik. Ő az az ember, aki segít olyanná varázsolni az esküvőtőket, amilyennek megálmodtátok, s ha az együttműködést időben megkezditek, nem lesz gond a vendéglistával, a zenével, a környezettel, a logisztikával, a helyszíni gyermekfelügyelettel, és még sorolhatnánk a teljesség igénye nélkül a végtelenségig a listát.

Itt sem érdemes abban gondolkodni, hogy ez a szolgáltatás legyen minél olcsóbb, hiszen itt az ár igen hiteles mutatója a szolgáltatás nívójának. Gondoljátok végig a dolgot, s közben kalkuláljatok azzal is, hogy számotokra mennyi időre és energiára lehet szükség ahhoz, hogy mire eljön a Nap, minnden tökéletes legyen, s az esküvő teljes egésze hiba nélkül, gördülékenyen valósuljon meg, s még egy szempont: hogy Nektek kettőtöknek ne kelljen a Rólatok szóló napon szervezéssel és ügyes-bajos dolgokkal foglalkoznotok. Innen nézve máris elgondolkodtató lehet egy elsőre talán borosonak hangzó ajánlattal tüzetesebben foglalkozni.

Scroll to top