Petőfi és Júlia esküvőjére 1847 szeptember 8-án került sor Erdődön. Éppen egy évvel azután (napra pontosan), hogy megismerkedett egymással az akkor már országos hírű fiatal költő és a gyönyörű, rendkívül okos, fiatal Szendrey Júlia.
Az erődi vár regényes kápolnájában kötötte össze életét (akkor még nem sejthették, hogy mennyire szomorúan rövid időre) a magyar kultúrtörténet talán leghíresebb szerelmespárja. Nem sokkal a ceremóniát követően máris indultak Kővárra, pontosabban a Láposvölgybe, hogy a világtól ha lehet, méginkább elzárva tölthessék friss házasságuk legelső pillanatait.
Egy nagykárolyi megyebálon találkoztak először, s igazi szerelem volt az övék első látásra. Így ír erről a pillanatról Petőfi Kerényi Frigyesnek címzett levelében 1847 májusában: „[…] a fogadóval átellenben a kert és benne a fák, melyek alatt először láttam őt, tavaly, szeptember 8-kán, délutáni 6 és 7 óra között. Ez időtől számítom életemet, a világ lételét… azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt; akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem… mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté[…].” Júlia bár levelei és későbbi visszamlékezései szerint is fülig szerelmes lett az első találkozáskor, még jó ideig viszonylag távolságtartónak mutatkozott a nyilvánvalóan önbizalomtól ittas, addigra az egyik leghíresebb magyar kortárs költőnek számító Petőfivel szemben. Bizonyára érezte hogy komoly tétje van minden egyes cselekedetének és annak, hogy szépsége mögötti határozottságáról, tartásáról és cseppet sem könnyelmű személyiségéről is tanúbizonyságot tegyen. Nyilvánvalóan éreztetni akarta a költővel, hogy ő egy cseppet sem csak az a könnyű, szép leány, akinek talán első látásra tűnhet…
A sors szomorú fintora, hogy a fiatal házasok csupán egyszer ünepelhették meg házassági évfordulójukat. Petőfi Sándor A hegyek közt című verse ennek a kora szeptemberi napnak állít emléket.