A pár, akik 63 évet vártak a boldogító igenre

Bob Harvey és Annette Callahan története következik…

bob_es_annette


Egyszerű, mondhatni szokásos középiskolai szerelemnek indult az övék. A lány kíváncsian figyelte, ahogyna a fiú társaival játszik a meccseken, míg a fiú barátaitól igyekezett megtudni, ki lehet az a szép lány? Hamar kiderült, hogy érdeklődésük kölcsönös, majd randevúzni kezdtek, s hamar egy pár lett belőlük. Óriássi hatással voltak egymásra, ám ahogyan ez lenni szokottoly gyakran az ifjúkori, iskolás szerelmekkel, Bob és Annette kapcsoltának is vége szakadt, amikor másfelé sodorta őket az élet. Annette férjhez ment, majd nem sokkal később Bob is megházasodott. Tulajdonképpen leélték az életüket anélkül, hogy akár egyetlen alkalommal is találkoztak volna szakításukat követően.

Bob, aki kétszer is házasodott, s végül elveszítette második feleségét, 2018-ban egy súlyos egészségügyi beavatkozássorozat kellős közepén tartott hazafelé autójával, amikor meghallotta egykori, Annette-el közös dalukat a rádióban. Zokogásban tört ki, s elhatározta, hogy megkeresi egykori szerelmét, akinek emlékét 1961 óta valójában sosem tudta kitörölni fejéből. Nem kellett sokat kutatnia, hiszen az interneten könnyedén megy az ilyesmi, még az USA-ban is, ahol rengetegen élnek…

Első újratalálkozásukkor kiderült, hogy Annette 2 éve özvegy, s az elmúlt 63 évben számos alkalommal próbálta elérni Bobot, de esélye sem volt megtalálni őt, aztán feladta a kutatást. A szíve mélyén azonban remélte, hogy egyszer újra találkozhatnak még. Az együtt töltött napot követően néhány héttel Bob ismét megjelent, s a tengerparton megkérte Annette kezét, aki igent mondott. Még az év októberében, 80 éves korukban összeházasodtak, s azóta is együtt élnek.

Ki hitte volna, hogy mindez lehetséges? Annyit lehet olvasni a szerelemről, a hűségről, az odaadásról, de ilyen töténetek valóban nem minden nap jönnek szemben velünk az utcán. Isten éltesse az „ifjú párt”!

Scroll to top