Ezer daru – egy kívánság

Nemcsak egy aranyhal teljesítheti a kívánságunkat, hanem ezer daru is. Igaz, csak egyet, de talán ez is megéri a fáradtságot.

ezer daru

Az esküvő a különleges vallomások, ígéretek és legfőképp a közös kezdet ünnepe, így az ehhez megvalósuló jókívánságok csakis előnyösek lehetnek. Talán ezért is vált olyan népszerűvé Európában az ezer daru meghajtogatása és díszítőelemként történő felhasználása az esküvőkön. Lássuk, honnan is ered ez a hagyomány és miként is lássatok hozzá a megvalósításnak.

A darvak keletről jönnek

Talán nem meglepő, hogy ez a kedves daruhagyomány Japánból ered, ahol a mandzsu daru a nemzet szimbóluma, s egyúttal a szerencse és az áldottság jelképe. A felkelő Nap országában nemcsak az esküvőkön, hanem szilveszterkor is fontos tradíció a szenbazuru, mely ezer daru meghajtogatását és zsinórra függesztését jelenti. Igaz, ezt könnyebb leírni, mint megcsinálni, és talán éppen a türelmet és kitartást megkívánó feladat teljesítése az, ami igazán számít. A sikerig vezető hosszút út, valamint a boldog házasság mögött rejlő türelem és odaadás szimbóluma ez, ami igazán szép jelkép lehet a Ti esküvőtökön is.

Ujjakat kiropogtatni!

Nem sok előkészület szükséges a daruhajtogatáshoz, de talán nem árt, ha előtte alaposan betáraztok papírból. Általában minél nagyobb színválasztékkal szokás dolgozni, ami nem hátrány ennél a monoton feladatnál, de természetesen az esküvő tematikája fontos szempont lehet a színvilág kiválasztásánál. Az origami hajtogatásának menete pedig a legkülönfélébb módokon elérhető az interneten, így azzal különösebb dolgotok nem lesz, csak a begyakorlás része marad Rátok, de arra bőven lesz időtők.

Mit lehet kezdeni ezer madárral?

Ha teljesítettétek a próbát, először is, gratulálunk! Másrészről, felmerül a kérdés, hol és hogyan lehet elhelyezni a darvakat az esküvő helyszínén. Nos, mivel papírdíszekről van szó, a lehetőségek száma határtalan. Igazán kreatív megoldás a paravánként keretbe feszíteni vagy ültető kártyaként alkalmazni őket. A legközkedveltebb kivitelezés azonban a damilra függesztés, ami történhet a mennyezetre, de akár közvetlenül vacsoraasztalok fölé is, hiszen így valóban spirituális hangulatot csempésznek az esküvőre.

Scroll to top