Számolj le az esküvői félelmeiddel (7.rész)

„Biztos, hogy jó lesz így az ülésrend?” Örök kérdés. Tökéletes nem lehet sohasem. De hát mi tökéletes ezen a világon? Talán csak a tény, hogy nincs tökéletes.


Az ülésrend egy örök dilemma, melynek kialakításából, megtervezéséből a vőlegények többnyire az első 12 percben ki szoktak hátrálni, mondván, hogy „Te tudod, Drágám, én ezen nem szeretnék most feszengeni.” A jó összeállítás kardinális, de valójában nem kell hozzá más, mint hogy ismerd vendégeid és szánj elég időt a dologra. Persze vannak alapvetések, ezek között viszont nem szerepel, hogy ismeretleneket ne öltess egy asztalhoz. Egész bátran ültess! Csak arra figyelj, hogy érdeklődésben, világlátásban hasonló embereket igyekezz egymás mellé varázsolni, illetve ezzel egy időben kerüld azt az elgondolást is, hogy öt teljesen introvertált ember majd jó társaság lesznek egymásnak. Vegyítsd a barátkozóst a kevésbé nyitottakkal, a szégyenlőseket a kicsit akár „vadabbakkal”, az arányokra pedig figyelj oda.

Nincs tökéletes recept, de semmi értelme, hogy aggódj. Idővel úgyis mindeki megtalálja a saját világát és számításait az esküvőn, úgyhogy az ültetés valójában egyáltalán nem annyira lényeges, mint gondolnád, vagy mint amennyire félsz tőle.

 

Fotó forrása: 5.imimg.com

Előny, vagy hátrány, ha nem egy helyen van a ceremónia és a lagzi?

Nézőpont kérdése, mondhatnánk. De akkor máris meg kell vizsgáljuk ezt a két legalapvetőbb perspektívát. 

c06ac21e-d66d-46d6-be1d-337b9a9c7425


Könnyebb a helyzet, hiszen a ceremóniára bárkit meghívhatsz

Állandó probléma az esküvőszervezés során, hogy sajnos muszáj meghúzni egy határt alétszámot illetően, hiszen végtelen mennyiségű vendéget tényleg nem lehet fogadni a világon sehol sem. Persze mindig problémát okoz, hogy akkor kik legyenek azok, akik már sajnos nem fognak beférni a „VIP” csapatba. Nehéz dolog ez. De mondjuk igaz, hogy a szomszéd nénit nem feltétlenül akarod meghívni az estére, viszont nagyon kellemetlenül jön ki, ha egyáltalán nem hívod meg. Nos, ha A helyszínen van a ceremónia és B helyszínen a vacsora, a buli, tehát maga a lagzi, akkor úgy particionáljátok meghívottakat, ahogyan csak szeretnétek. Nem tökéletes megoldás, de jobb, mint a zéró tolerancia, vagy a 100% wilkommen…

Nehezebb a helyzet, hiszen meg kell oldanotok a transzfert

A fentiek alapján tehát egy problémára megoldást nyújt a két helyszínes megoldás, azonban máris magával hoz egy plusz problémát. Mi lesz a násznéppel? Hogyan jutnak el a mondjuk 5 km-rel távolabb lévő lagzihelyszínre. Ha arra kéritek a meghívottakat, hogy ezt oldják meg, az elég kellemetlen és ad hoc – nem illik egy esküvőre. Itt bizony biztosítanotok kell az átjutást, hiszen a pezsgőzés már a ceremónia után megindul. Szerencsére ma már rengeteg olyan cég áll rendelkezésre, akik kisbuszokkal viszonylag jutányos áron le tudják bonyolítani a személyszállítást/és vagy a sofőszolgálatot is. Ez ugyan a Ti költségetek kell legyen (megint csak azt mondom, nem elegáns ilyen plusz díjakat terhelni a meghívottakra), de hidd el, megéri.

Scroll to top