Miért hajtja fel a vőlegény a menyasszony fátylát?

Az esküvő egyik legszebb, legmeghatóbb pillanat, amikor a vőlegény felhajtja a szerelme arcát takaró fátyolt, nem sokkal azelőtt, hogy megcsókolná, s így szentesítenék a fiatalok a frigyet. De honnan ez a szokás?

esküvő, esküvő helyszín, esküvői fátyol
Az esküvői fátyol ma romantikus kellék. Régen kis túlzással élet-halál ura volt.

Hát persze, hogy sokkal prózaibb a magyarázat, mint szeretnénk. Ez már csak így szokott lenni.

A hagyomány az ószövetség idejéből származik, amikor még nem igazán volt kérdés, hogy dúl-e a szerelem a két fiatal között. A szülők döntöttek, az ifjak pedig összeházasodtak, annak rendje és módja szerint.

Volt rá precedens azonban, amikor a „megbeszélteknek megfelelő” menyasszony helyett valaki más rejtőzött a fátyol mögött, a házasság szentesítését követően pedig már nem volt mód visszakozni. Mondanom sem kell, hogy mi minden „kellemetlenség” származhatott egy ilyen kellemetlenségből.
Sokszor megtörtént, hogy a férj valódi szerelmét csempészte az oltár elé, fátyollal takarva az arcát, így a házasságkötést követően hiába derült ki, hogy nem abból a lányból lett feleség, akit korábban kiszemeltek a fiúnak. De fordítva is játszódhatott az eset: a fiúnak megígérték, hogy szerelmét veheti feleségül, majd mégis az akaratuknak megfelelően kiválasztott, a fiúhoz hasonlóan szerencsétlen lányt adták hozzá.

Ilyen és hasonló esetek miatt aztán kötelezővé tették a fátyol felhajtását a boldogító, vagy legalábbis elhangzó igen kimondását megelőzően, valljuk be őszintén, érthető okokból.

Napjainkra az eltelt hosszú-hosszú évszázadoknak köszönhetően már egyáltalán nem érezzük a fátyol felhajtásának fentiekben vázolt negatív vonatkozásait. Egyszerűen csak örülünk a pillanatnak, s legfeljebb a vőlegény barátai viccelődnek a leányrablás idején egy kicsit a fátyollal, mondjuk akképpen, hogy az ifjú feleség testvérét öltöztetik fel menyasszonynak, kíváncsian várva, hogy barátjuknak feltűnik-e az apró kis különbség.


Legyél Te is Visegrád-fan! – Kövess bennünket a Facebookon!

Egy jó tipp az esküvői fotóvetítéshez

Esküvői vacsorák nagyszerű indítása lehet egy izgalmas, néhány perces fotóvetítés az ifjú párról, mellyel egyrészt hangulatba hozhatjátok a násznépet, másrészt megemlékezhettek az esküvő előtt együtt töltött évek leggyönyörűbb pillanatiról.
Érdemes azonban ezen felül egy kis pluszt is belecsempészni abba a három percbe.

Soughton HallWedding Photography By Ashton Photography www.ashtonphotography.co.uk
By Ashton Photography

Akárhányan is vagytok az esküvőn, harmincan, nyolcvanan,vagy kétszázan, a fotóvetítés segítségével közelebb hozhatjátok nem csupán hozzátok, de egymáshoz is a násznép különböző helyekről érkezett tagjait. Ehhez pedig érdemes olyan képeket is nagyobb számban választani, amelyeken nem csupán Ti szerepeltek, de veletek legjobb barátaitok és szeretett családtagjaitok is.

Ezzel két legyet is üthettek egy csapásra (a szófordulat praktikus jellege miatt ne haragudjatok rám): egyfelől az egymást valószínűleg életükben először látó vendégeitek is könnyebben beazonosíthatják egymást az életetekben betöltött szerepüket tekintve, másrészt mindenkinek jól esik, ha viszontlátja magát egy ilyen fotósorozat jelentős szereplőjeként.

Egy valamivel azonban érdemes csínján bánni, ez pedig okozhat egy kis nehézséget a képek kiválasztása során: ne hagyjatok ki senkit, ha egy mód van rá! Igen. Sértődés ne essék alapon. Mert eshet, ha erre nem figyeltek oda eléggé.

A fényképek válogatásakor legyen a kezetekben a végleges vendéglista, előttetek a megnyitott Facebook profilotok és azok a mappák, amelyek jó eséllyel tartalmazzák az beillesztésre esélyes fotókat!

Két-három óra alatt valószínűleg kényelmesen össze tudtok állítani egy szép sorozatot az esküvői vacsora első perceire.

És még egy jó tanács! Szánjatok időt a megfelelő hosszúságú és hangulatú aláfestő zene beillesztésére

 


 

Posts navigation

1 2 3 7 8 9 10
Scroll to top