Open post

A beltéri esküvő előnyeiről (2.)

Lehet, hogy romantikusabb megoldásnak tűnik midig, ha egy erdőt, vagy egy kastély udvarát képzeljük el, mint esküvői helyszínt, ám ahogyan azt tárgyaltuk már: a biztonság, az időjárásfüggetlenség, valamint a színpad és a tánctér biztonsága így lehet csak tökéletesen adott. De nézzük, mi minden szól még a beltéri esküvők mellett.

sirálynagy
A visegrádi Sirály Étterem Nagyterme. A Sirály talán a legkomolyabb példa a visegrádi beltéri esküvői hjelyszínek sorából, hiszen az elmúlt évtizedekben sok-sok ezer esküvőnek adott otthont.

Olajozottan működő felszolgálás

Ha egy jól bejáratott beltéri esküvői helyszínen kerül sor a lakodalomra, biztos lehetsz benne, hogy a személyzet lényegében láthatatlanul, professzionális rutinnal végzi majd feladatát, hiszen jólt tudják, honnan hová lehet a legkönnyebbe eljutni, illetve mindennek megvan a maga a helye a már említett rutinból kifolyólag.

A vendégek holmijának biztonságos tárolása

Szintén fontos szempont, de ritkán gondolnak bele a fiatalok, amikor esküvőszervezésben vannak. Pedig már hatvan ember magával hozott dolgait is kihívás megfelelő minőségben, őrzött formában tárolni, 160 vendég esetében pedig, nos… Beltéren erre a legtöbb esetben a nyilvánvalóan meglévő fogasokon kívül is többnyire rendelkezésre áll egy kifejezetten erre a célra kinevezet helyiség, vagy igazán felkészült, méretes helyszíneknél akár komplett ruhatár is.

Az érzés, hogy minden rendben lesz

A dolgok pszichológiai vetületeit sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha a pár úgy érzi, hogy a szervezés is kiváló, a helyszín is professzionális, egész nyugodtan hátradőlhetnek és átadhatják magukat végre sajt esküvőjüknek. Mert sokan állítják, hogy egy gyönyörű kis erdei tisztásra szervezett lagzi páratlan hangulata sem ér annyit, mint az az idgeskedés, ami a kapcsolódó „infrastruktúrabeli hiányosságok” miatt végig jelen van sajnos a szervezés, tehát végeredményben az ifjú pár részéről.

 

Open post

A beltéri esküvő előnyeiről (1.)

A milyen évszakban legyen után a soron következő legfontosabb kérdés általában ez: kültérre, vagy betérre szervezzük? Nézzük a először a beltéri esküvő előnyeit.

panorama-terem-021
Renaissance Étterem Visegrád – Egy igazán megnyerő beltéri esküvői helyszín

 

Érdemes lehet a legfontosabbak mentén szép sorban végignézni, milyen előnyökkel bír, ha a belteret választjuk.

Biztonság

Minden értelemben igaz. Egy beltéri esküvő esetében, főként ha olyan helyszínt választ a pár, ahol eleve gyakorlott személyzet és esküvőkre optimalizálható interiőr tulajdonságok is alapvetésnek számítanak, kis túlzással szinte magától működik minden. A rutinos szolgáltatók mindenre fel vannak készülve, gyakran teljes csomagok formájában lehet megrendelni tőlük mindazt, amit egyébként a pár saját fantáziája és lehetőségei mentén volna kénytelen kitalálni és leszervezni.

Időjárásfüggetlenség

Teljesen mindegy, hogy odakint esik, vagy fúj, ha odabent vagyunk. Persze nyáron nem biztos, hogy annyira előnyös opció egy zát terület, mert a nagy meleg és levegőtlenség, vagy épp a nem megfelelően beállítot légkondícionáló is zavarhatja a násznépet. Ha azonban egy helyszín valóban felkészült, akkor rendelkezik nyitható teraszajtókkal és félig fedett terasszal is, illetve olyan szellőztetési opciókkal, melyek esetében ismeretlen a fülledt beltér.

Színpad és tánctér

Igaz, ha bent vagyunk, mindenképpen szűkösebb, mintha mondjuk az erdő közepén ünnepelnénk a fiatalokat. Azt azonban jól tudja mindeki, aki táncolt már akár csak egyetlen alkalommal is egy igazán jót, hogy annak alapfeltétele a megfelelő padló. Ugyanakkor a zenekarnak, vagy a DJ-nek sem kell azon aggódnia, hogy elázik a felszerelés, megőrül a hosszabbítók rengetegeében, vagy épp nincs helye a táncoló tömegtől és fordítva.

Innen folytatjuk legközeélebb.

Scroll to top