Palotaház – Étkek Háza

palotahaz-fokep

 

A Palotaház-Étkek Háza, mely a Királyi Palota tőszomszédságában van, 2013-ban nyitotta meg kapuit.

Olyan központként van jelen a város szívében, mely hitelesen reprezentálja Visegrád múltját, s működésével nagyban hozzájárul jelenéhez is. Udvarán a szökőkút körül papírmerítő műhely és kovácsműhely is található, ugyanakkor az épület enteriőrje a lenyűgöző faszerkezetek miatt egy igazán meghitt esküvői helyszín.

Elsősorban a kisebb, 60 fős esküvők lebonyolításhoz javasoljuk, persze ne valami egészen aprócska épületre gondoljatok, ahol összetologatjuk az asztalokat. A nagyterem kiegészül egy hatalmas galériával mely különleges kialakításnak köszönhetően azt is lehetővé teszi, hogy az egész násznép egyetlen asztalnál foglalhasson helyet, s odalent a kezdődhet a zene és a tánc.

Az Étkek Házában az étkezést két módon tudjuk biztosítani

Hagyományos felszolgált formában: levessel, vegyes sült tálakkal, melyet kívánságra állítunk össze, szárnyas, sertés, marha húsokból és húsmentes alapanyagokból.

Rendhagyó módon: a felszolgált leves(ek)t követően a látványkonyhából válogatva.

Szakácsaink 15-féle készételből, grillezett, rántott ételekből kínálnak.

Mindez kiegészíthető látványos egészben sült malaccal, óriás pulykával, esetleg kacsával. Ebben az esetben a saláta is önálló választással kerül a kínálatba.

Látványkonyha menüsor
Levek:
Hagyományos magyar gulyásleves marhahúsból, zöldségesen, friss zöldségből készült krémleves
Főétkek
Visegrádi vaddisznópörkölt tarhonyával, csirkepaprikás mell- és combhúsból házi galuskával
Vadas marha Döme módra hagyományos zsemlegombóccal, erdei gombapörkölt házi galuskával
Káposztás tészta
Egyben sültek
Egyben sült malac, egyben sült gesztenyés pulyka
Lepények (Langallók)
Fűszeres lepény, hagyományos lepény, talján lepény, húshagyó lepény
Serpenyőben sült étek
Fűszeres csirkemellfalatkák friss zöldségekkel, bundázott étkek választható körettel, házi prézlivel bundázott pulykamellfilé, trappista sajt rántva
Forró vason sült étkek választható körettel
Friss visegrádi pisztráng az Apátkúti völgyből, mustárosan pácolt csirkemellfilé, pácolt sertéskaraj
Köretek
Héjában sült burgonya, házi fűszeres burgonyagerezde, hagyományos házi galuska, pirított tarhonya, Döme házi zsemlegombóca
Saláták
Salátáink, savanyúink saját válogatással, szedéssel
Édességek
Vargabéles bogdányi lekvárral, palacsinta kívánságra töltve (házi baracklekvár, házi ribizlilekvár, túrókrém), meggyes pite
Menüsor felszolgálással
Tyúkhúsleves főtt hússal és szezonális zöldségkrémleves
Bőségtál sültekből (mézes kacsacomb, pácolt sertéskaraj, mustáros csirkemellfilé, trappista sajt rántva, házi fűszeres burgonyagerezdek, jázminrizs, wokban sült zöldségek) friss zöldsaláta
Vargabéles bogdányi lekvárral
Alapcsomag
Egri Mathias Rex száraz vörösbor, Egri Beatrix rizling száraz fehérbor, Rosé, félédes Egri Menoir vörös és Egri Leányka fehér, Dreher Pils csapolt, Pilsner Urquell palackozott, szénsavas üdítő italok (Coke, Coke Zero, Fanta Narancs, Kinley Ginger Ale, Kinley Tonic) szénsavmentes üdítő italok (alma, narancs,) ásványvíz, Bogdányi málna és bodzaszörpök, kávé, tea, Bálinti szilvapálinka, Unicum, Vodka, Gin, Jägermeister, Johnnie Walker whisky, Martini, Baileys, Bacardi
Bővített csomag
Az alapcsomag kiegészül ötféle minőségi palackozott borral Magyarország leghíresebb borvidékeiről válogatva.
Létszám 30-49 fő 50-60 fő
Látványkonyha menüsor alap italcsomaggal €65/fő €62/fő
Felszolgált menüsor alap italcsomaggal €65/fő €62/fő
Bővített italcsomag felár €12.50/fő €11.50/fő

 



Galéria

Scroll to top